Figyelem!

Az, hogy ma valaki karbonsemleges módon és/vagy karbonsemleges terméket gyárt, szolgáltat az a fenntarthatóság egyik eleme, nem pedig jótétemény. (Rampasek László)

Mit ajánlok

Karbonsemlegesnek lenni azt jelenti, hogy egy cég a tevékenységei során vagy egy egyén az életmódja során a lehető legkisebbre csökkenti karbonlábnyomát, majd a maradék karbonkibocsátásait is semlegesíti. Ezen túlmenőleg karbonsemleges lehet egy termék, szolgáltatás vagy rendezvény stb. is azáltal, hogy a kapcsolódó karbonkibocsátásokat is ellentételezzük. Az Ön számára a lebonyolítását, megszervezését vállalom a karbonlábnyom számítástól egészen a maradék szén-dioxid (tCO2e) kibocsátás semlegesítéséig. Ezt követően támogatást nyújtok a megfelelő kommunikáció lebonyolításában is.

Next

Rólam

Szamosi Istvánnak hívnak és 2011-ben kerültem közelebbi kapcsolatba egy nagy nemzetközi környezetvédelmi mozgalommal. Ennek keretében szereztem tudomást az éghajlatváltozás és a globális felmelegedés okozta környezeti hatások súlyosságával és felismertem a probléma nagyságát. Mivel ez jóval túlmutat azon, hogy a vezetőink önmagukban képesek legyenek megoldani, ezen a területen mindenkire szükség van. Beálltam én is a csatasorba. Segítek a gondolkodás módon változtatni, hiszen csak közösen leszünk képesek a káros folyamatokat megfordítani.

Next

Munkám

Segítségemmel megfelelő referenciával rendelkező cégtől fog árajánlatot kapni a karbonlábnyom kiszámítására. Segítek abban, hogy egy megfelelő saját és külső projektet tudjon támogatni a teljes karbonsemlegesség eléréséhez. Továbbá megszervezzük az ezzel kapcsolatos kommunikációt is, amivel Ön profitálhat.

Kapcsolatba léphet velem!

Telefonszámom: +36 20 5511915 E-mail címem: istvan (@) carbonsolutions.cf
vagy ha érdekli a téma, adja meg az elérhetőségeit és felveszem Önnel a kapcsolatot.